„Kitekerném a nyakát” – egykori legjobb barátja kemény üzenetet küldött Till Tamás feltételezett gyilkosának

2024. december 16. 19:01

„Az lesz neki a legjobb, ha nem zárnak bennünket össze egy szobába” – hangsúlyozta Norbert, F. János fiatalkori legjobb barátja.

2024. december 16. 19:01
null

Nyitókép: borsonline.hu 

Nem érte meglepetésként Norbertet, F. János fiatalkori legjobb barátját, amikor értesült arról, hogy Jánost milyen bűncselekményt követhetett el 24 évvel ezelőtt – számolt be róla a BorsOnline. Norbert jelenleg egy bajai hajléktalanszállón él, és gyermekként állami gondozásban nőtt fel Till Tamás feltételezett gyilkosával, akivel akkoriban szoros kapcsolatban állt. Együtt töltötték szabadidejüket, közösen jártak a parkba, fociztak, és alkalmi munkákat vállaltak.

Ezt is ajánljuk a témában

„Jól ismertük egymást. Az intézetben senki sem látogatta, mert meghaltak a szülei. Ez egyébként nem különösebben viselte meg. Számára ez volt a természetes” – mondta Norbert. 

Bár már évek óta nem tartják a kapcsolatot, régi ismerősöktől hallott János jelenlegi helyzetéről. Hozzátette, hogy hálás Istennek, amiért János már nem része az életének, mivel fiatalkorukban egyszer már bajba sodorta őt. Norbert bíróságra is került, mert F. János egy színesfémlopási ügybe keverte bele, annak ellenére, hogy ő nem volt ott a helyszínen.

Arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni Jánosról, hogy kegyetlenül megölt egy 11 éves gyermeket, Norbert így válaszolt:

Akkoriban nem gondoltam volna róla, de a mostani fejemmel már mást mondok. Aki képes volt arra, hogy csak azért, hogy mentse a bőrét, engem sodort bajba, attól más is kitelik.”

Elmondása szerint F. János fiatalon nem kereste különösebben a konfliktusokat, de ha provokálták, visszavágott, és szükség esetén megvédte magát. Norbert egyértelmű üzenetet is küldött a férfinak:

„Az lesz neki a legjobb, ha nem zárnak bennünket össze egy szobába, mert kitekerném a nyakát azok után, hogy ilyesmiket elkövetett!”

A bonyolult ügy legfrissebb fejleménye, hogy a rendőrség december 10-i sajtótájékoztatóján bejelentette, megtalálták a gyilkost, de szabadon engedték, mivel az eset elévült. Később kiderült, hogy mégsem évült el az ügy, ezért a múlt hét csütörtökön körözést adtak ki F. János ellen. A férfit elfogták, majd letartóztatták. Azóta azonban mindent tagad, amit korábban, november 28-án bevallott, és azt állítja, hogy vallomását fenyegetés hatására tette.

A letartóztatás ellen János ügyvédjével együtt fellebbezett, és erről napokon belül dönt a Kecskeméti Törvényszék.

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DINO54
2024. december 17. 07:31
Majd jön a poloskás hogy a gyerekek az oviban nyakkitekerőset játszanak.
Bell & Sebastian
2024. december 16. 22:54
Hány bőre van még ennek a rókának?
cccbasatu
2024. december 16. 21:57
A törvényeink szerint ez a brutális gyilkosság elévült: Vagy mégsem évült el vagy a hatalom a saját pecsenyéjét süti amikor a jogi szerveket presszionálja jogellenesen hogy a hatályos törvényeink ellenére jogellenes büntetést sózzanak rá a brutális gyilkosra aki lehet hogy nem is gyilkos!Nos ez az amikor a hatalom halálra ítélte az 56-os felkelőket akik között olyanok is voltak akik nem is voltak felkelők.Szóval mit is tesz ez a lator banda,mit mit foggal körömmel ragaszkodik a hatalomhoz és nem érdeklik őket az sem hogy törvénytelenül zsaroljanak,hazudjanak a honi polgároknak is és a világnak is!
nesztekjobbrol
2024. december 16. 20:06
"Norbert jelenleg egy bajai hajléktalanszállón él, és gyermekként állami gondozásban nőtt fel Till Tamás feltételezett gyilkosával, akivel akkoriban szoros kapcsolatban állt" faszan mukodik az Orban fele allami gondozas ezek szerint
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!